Written:
Source:
First Published: "Ifjú proletár",
13th of April, 1919.
Online Version: Marxists Internet Archive (marxists.org)
2002
Transcription/HTML: Artur
Anyiszonyan / Stevan
Gostojić
Addig, amíg a proletariátus elnyomott és felszabadulásáért küzdo osztály volt, a vele szemben állók mindig azt vetették harci filozófiájának, az igazi marxizmusnak szemére, hogy nem veszi tekintetbe az emberek közötti viszonyok erkölcsi vonatkozásait. Felületes szemlélo számára helytállónak is látszik ez az ellenvetés. Hiszen a marxizmus alapfeltétele az, hogy a termelési viszonyok átalakulásában látja minden társadalmi változás végso okát. A marxista cselekvés lényege pedig a minden tekintet és megalkuvás nélküli osztályharc gondolatában csúcsosodik ki. Hogy ennek az osztályharcnak a megvívása milyen erkölcsi magaslatot kíván a küzdo proletariátustól, arról most ne beszéljünk. Az osztályharc filozófiája nem ismerte az érzelgést; nem csinált soha vértanúkat elesettjeibol. Mint egyszeru, magától értetodo kötelességet követelte meg minden harcosától a végso önfeláldozást.
A marxizmusnak ez a látszólagos teljes függetlensége a cselekvések erkölcsi oldalaitól még jobban kiélesedik a proletárdiktat?ra idején. Az osztályharc kíméletlensége még csak fokozódik. Mert most a végso gyozelemrol: a burzsoá osztály megsemmisülésérol van szó. Azért élesebben nyilvánul meg a meztelen, irgalmat nem ismero osztályharc, mint az elnyomatás idején. Akkor önvédelem volt az osztályharc egy erosebb ellenféllel szemben. Most támadó jelleget öltött, mert arról van szó, hogy e legyozött ellenfél végleg megsemmisíttessék. Ebben az utolsó harcban nem szabad félúton megállni. Nem szabad, mert a proletariátus egész harcának eredménye van kockára téve a legkisebb ingadozás esetén. Úgy látszik tehát, mintha ilyen módon az erkölcsi mozgatóeroknek szerepe a proletariátus cselekvésébol egészen kikapcsolódnék: a rideg osztályharc marad meg, mint a cselekvések egyedüli szabályozója.
De ez a beállítás mégis csupán látszat. Éspedig azért, mert az osztályharc rideg irgalmatlansága abból a célkituzésbol meríti erejét, hogy a küzdelem az osztálykülönbségeket nem ismero társadalom felépítésével fog végzodni. Ámde itt felmerül a kérdés: mi lesz ennek az új társadalomnak az összetartó eleme? És a másik kérdés: lehet-e már ma az új társadalmat valamiképpen elokészíteni? Ha ennek az új társadalomnak eleme kizárólag a gazdasági élet felépítése volna, azt kellene felelni erre a kérdésre, hogy nem lehet készülni. Ahogy minden komoly marxista számára mindig világos volt, hogy a termelés igazi megszervezése, a komoly szocializálás teljes lehetetlenség volt, mielott a proletariátus kezébe nem ragadta a hatalmat, úgy kellene itt is azt mondani, hogy nem kell várni az új társadalom kialakulását, küzdeni kell eljöveteléért - arról azonban, hogy milyen legyen az új társadalom, arról majd csak azok fognak gondolkodni és gondoskodni, akik eljövetelét megérik.
Ezen a ponton merül azonban fel az erkölcsi kérdés. Ha végérvényesen gyozött a kommunizmus, ha ezáltal kikapcsolódik a társadalom életébol és vele az emberek öntudatából minden osztálykülönbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja megszunik szerepet játszani az emberek életének felépítésében - akkor felmerül a kérdés: mi fogja ezt az új társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a benne élok életének legfontosabb tartalma? Erre a kérdésre csak az erkölcs oldaláról kaphatunk választ. Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti életébol, ami oket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyulölet, minden irigység és minden gog. Egyszóval: ha az osztáy nélküli társadalom a kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz. Egy ilyen társadalomnak azonban a társadalmi és gazdasági élet átalakulásai csak alapjait rakhatják le, csak lehetoségeit teremthetik meg, hogy igazán megvalósuljon, ahhoz maguknak az embereknek is át kell alakulniok.
Értsük meg jól egymást. Nem arról van szó, mintha ez a belso átalakulás magától létrehozhatná az új társadalmat. Szó sincs róla. Addig, amíg ezek a társadalmi keretek nincsenek megteremtve, addig hiábavaló minden ilyen belso átalakulás. De az új mozzanat ennek ellenére is kimutatható. Az ti., hogy viszont maga a gazdaság, a társadalom átalakulása egymaga nem képes ezt az új társadalmat megteremteni. Puszta lehetoség marad, ha az emberek nincsenek felkészülve. Ha az osztály nélküli társadalom nem lesz egyszersmind a szeretet társadalma.
Erre pedig belsoleg fel kell készülnünk mindnyájunknak. És ez a felkészülés annyival is nehezebb, mert harcban állunk, és amíg harcban állunk, addig a társadalom új erkölcsi alapelve, építopillére nem érvényesülhet. Addig - és ezt nem lehet elég sokszor és elég ridegen hangsúlyozni -, addig csak a kíméletlen osztályharc lehet a proletariátus cselekvésének zsinórmértéke. Viszont, ha azt akarjuk, hogy ez az osztályharc a gyozelem pillanatában igazán gyozelmes legyen, kell hogy ez a szeretetre való belso felkészültség mindenkinél meglegyen, kell hogy az osztálykülönbség igazi megszunte pillanatában (melytol ma persze még nagyon távol vagyunk) mindenkiben meglegyen a készség egy új beállításra: a szeretetre, a megértésre és az összetartozásra.
Ezt a kiegyenlíthetetlennek látszó ellentétet a nevelés van hivatva nem áthidalni, hanem egy magasabb egységbe felvinni; amit a proletariátus a termelés terén csinál, az a feladata a nevelésnek a lelki élet területén: az osztálykülönbségek megszüntetése. A gazdasági élet átalakulása szervezetek összetörésébol és új szervezetek megteremtésébol áll, szóval az élet külso átszervezésébol és egységesítésébol. A nevelés létrehozta egységesítés evvel ellentétben belso. Feladata az embereket egymáshoz közel hozni. A muveltség elojogszeru mivoltának megszüntetése ugyan romboló munka, és nagyon hasonló a társadalmi élet átszervezéséhez, amellyel a legszorosabban össze is függ, de a nevés igazi feladata ezen messze túlmegy, mert belsoleg csak úgy lehet egymáshoz közel hozni az embereket, ha megszüntetjük nemcsak az oket egymástól elválasztó külso életmódkülönbségeket, hanem belso eltéréseiket, muveltségi különbségeiket a leheto legkisebbre szorítjuk. Röviden: ha annyi átmenetet teremtünk ezen a téren az emberek között, amennyit csak lehet, ha mindenki számára lehetové tesszük, hogy a maga számára minden külso és belso kultúrát megszerezzen.
Itt a nevelés kérdésében egyesül a látszólagos ellentét. Kérlehetetlen osztályharc a burzsoázia ellen, egészen addig, amíg (mint osztály) meg nem semmisült. Teljes egyenloség a nevelés terén. Gyerekekkel szemben nincs osztályharc, mert minden gyermekben az eljövendo, az osztálykülönbséget nem ismero társadalom kezdo tagját kell látni; ha ugyanakkorra semmisül meg a burzsoázia, amikorra egy így nevelt nemzedék felno, akkor meglesz egy új társadalomnak a gazdasága mellett erkölcsi létalapja is: minden ember kölcsönös szeretete és szolidaritása.