Mármost tegyük fel, hogy egy dolgozó ember napi létfenntartási eszközeinek átlagos mennyisége 6 órai átlagmunkával termelhető meg. Tegyük fel ezenkívül, hogy 6 órai átlagmunka van realizálva 3 shillingnyi arany mennyiségben is. Akkor 3 shilling volna az ára, vagyis pénzkifejezése az illető munkaereje napi értékének. Ha napi 6 órát dolgoznék, naponta annyi értéket termelne, amennyi elegendő arra, hogy napi létfenntartási eszközeinek átlagos mennyiségét megvásárolja, vagyis önmagát mint dolgozó embert fenntartsa.
De emberünk bérmunkás. Ezért munkaerejét el kell adnia egy tőkésnek. Ha napi 3 shillingért vagy heti 18 shillingért adja el, akkor értékén adja el. Tegyük fel, hogy emberünk fonómunkás. Ha napi 6 órát dolgozik, akkor napi 3 shilling értéket tesz hozzá a gyapothoz. Ez az érték, melyet naponta hozzátesz, pontos egyenértéke volna annak a bérnek vagy munkaereje árának, melyet naponta kap. De ebben az esetben a tőkés semmiféle értéktöbblethez vagy többlettermékhez nem jutna. Itt érkezünk tehát a dolog bökkenőjéhez.
A munkás munkaerejének megvásárlásával és értékének kifizetésével a tőkés, akárcsak minden más vevő, szert tett arra a jogra, hogy a megvásárolt árut elfogyassza vagy elhasználja. Egy ember munkaerejét úgy fogyasztják vagy használják el, hogy dolgoztatják, mint ahogy egy gépet úgy fogyasztanak vagy használnak el, hogy járatják. A tőkés tehát azzal, hogy megvette a munkás munkaerejének napi vagy heti értékét, megszerezte a jogot arra, hogy ezt a munkaerőt az egész nap vagy hét folyamán használja vagy dolgoztassa. A munkanapnak vagy a munkahétnek persze vannak bizonyos határai, de ezt majd később fogjuk behatóbban megvizsgálni.
Egyelőre figyelmüket egy döntő pontra akarom irányítani.
A munkaerő értékét az a munkamennyiség határozza meg, amely fenntartására vagy újratermelésére szükséges, de e munkaerő használatának csak a munkás életenergiája és testi ereje szab határt. A munkaerő napi vagy heti értéke teljesen különböző ennek az erőnek napi vagy heti gyakorlásától, mint ahogy a takarmány, melyre egy lónak szüksége van és az az idő, ameddig a ló a lovast hordozni tudja, két teljesen különböző dolog. A munkamennyiség, amely határt szab a munkás munkaereje értékének, semmiképpen sem határa annak a munkamennyiségnek, amelyet munkaereje teljesíteni képes. Vegyük például fonómunkásunkat. Láttuk, hogy munkaerejének napi újratermeléséhez naponta 3 shillingnyi értéket kell újratermelnie, amit napi 6 órai munkával elvégez. De ez nem teszi őt képtelenné arra, hogy naponta 10—12 vagy még több órát dolgozzék. De a tőkés, amikor megfizeti a fonómunkás munkaerejének napi vagy heti értékét, szert tett arra a jogra, hogy ezt a munkaerőt egész nap vagy egész héten használja. Dolgoztatni fogja ennélfogva, mondjuk, napi 12 órát. A 6 órán felül és túl tehát, amely szükséges, hogy bérét, illetve munkaereje értékét pótolja, 6 további órát kell majd dolgoznia. Ezeket az órákat a többletmunka óráinak fogom nevezni, s ez a többletmunka értéktöbbletben és többlettermékben fog realizálódni. Ha pl. fonómunkásunk napi 6 órai munkájával 3 shilling értéket tesz hozzá a gyapothoz, olyan értéket, mely pontos egyenértéke bérének, akkor 12 óra alatt 6 shilling értéket tesz hozzá a gyapothoz, és ezzel arányban álló többletfonalat termel. Minthogy munkaerejét eladta a tőkésnek, az általa alkotott egész érték vagy termék a tőkésé, munkaerejének időleges tulajdonosáé. A tőkés tehát 3 shilling előlegezésével 6 shilling értéket realizál, mert olyan érték előlegezéséért, amelyben 6 munkaóra kristályosodott ki, olyan értéket kap vissza, amelyben 12 munkaóra kristályosodott ki. Ennek a folyamatnak napi megismétlésével a tőkés naponta előlegez 3 shillinget és naponta zsebre vág 6 shillinget, amelynek egyik felét megint bérfizetésre fogja fordítani, és a másik fele lesz az értéktöbblet, amelyért a tőkés nem fizet egyenértéket. A tőke és a munka közötti cserének ezen a fajtáján alapszik a tőkés termelés, illetve a bérrendszer, és ez a cserefajta szükségszerű eredményként mindig újratermeli a munkást mint munkást és a tőkést mint tőkést.
Az értéktöbblet rátája, ha minden egyéb körülmény változatlan marad, a munkanapnak a munkaerő-érték újratermeléséhez szükséges része és a tőkés számára végzett többletidő vagy többletmunka közti aránytól függ. Az értéktöbblet rátája tehát attól az aránytól függ, amelyben a munkanapot meghosszabbítják azon mértéken túl, melyben a munkás munkájával csak munkaereje értékét termelné újra, azaz bérét pótolná.